Pallasz Magániskola

Tel:  30 9425-682

     
Főoldal

Pallasz Magániskola – a házhoz szállított tudás

Alapítva: 1996

Engedje meg, hogy pár szóban elmondjam, hogyan indult iskolánk.

A Pallasz Magániskola 1996-ban alakult néhány lelkes pedagógus kezdeményezésére, akik iskolai elfoglaltságuk mellett is kedvet éreztek még a tanításhoz. Úgy érezték, hogy a magániskola kitűnő keretet biztosít tevékenységüknek, a tanítványok ellenőrzött körülmények között jutnak a nekik legmegfelelőbb tanárhoz, akinek munkáját az iskola rendszeresen felügyeli. Az évek során iskolánk egyre bővülő tanári kara sok sikert ért el. Általában elmondható, hogy 10 éves átlagban az általunk felkészített tanulók 85-90 % sikeresen javított jegyein, felvételt nyert a megpályázott tanintézménybe, letette az érettségit illetve a nyelvvizsgát.

Egy őszinte szó: természetesen a 2010. közepéig nálunk tanuló összesen 3210 tanítvány között voltak olyanok is, akik nem elégedetten távoztak tőlünk. Ilyenkor megvizsgáljuk, mi okozta a problémát, és amennyiben tanári hibára, figyelmetlenségre derül fény, az oktató munkájára a továbbiakban nem tartunk igényt.

Noha már 13 éve volt, több olyan munkatársam dolgozik most is velünk, akik a kezdetnél is ott volt. Ez jó érzés, mert azt mutatja, hogy tudunk együtt dolgozni. Ha megismerkedik tanárainkkal és iskolánkkal, tapasztalni fogja azt a közvetlen hangulatot, ami a magas szintű szakmai munka mellett a sikeres tanár-diák kapcsolat alapja.

Jó tanulást kívánok Önnek is.

Arnóti Péter igazgató

 

Főoldal

Módosítva: 2010. június 01.